Globetrotter Family

Thaiföldi utazásunk alatt mindenképp szerettük volna megtapasztalni a bangkoki nyüzsgő életet, az észak-thaiföldi dzsungelt és zen élményt, na és persze egy trópusi, fehér homokos szigetet.

Választásunk Koh Samet kicsiny szigetére esett, hisz mindössze 200 km-re található a fővárostól, és taxival vagy busszal is könnyen és olcsón elérhető. A buszok az Ekkamai buszállomásról indulnak, jegyet viszont előre kell rendelni az interneten. Az állomáson minden ki van táblázva, és könnyen el lehet igazodni. Van mosdó és pár bolt, ahol be lehet szerezni egy kis harapnivalót az útra.

Pár óra zötykölődés után meg is érkeztünk a Rayong körzethez tartozó Ban Phe mólóhoz, ahonnan a környék szigetei motorcsónakkal vagy nagyobb kompokkal elérhetőek. Mi úgy vásároltuk a buszjegyet, hogy az ár a motrocsónakra is érvényes legyen. Leszálláskor enyhe káosz fogadott, de a mólón dolgozó személyzet óriás karmozdulatokkal jelezte a népnek, hogy ki melyik sorba és melyik csónakhoz álljon, desztinációtól függően.

A mi szigetünk csónakkal kb 15 percre volt a szárazföldtől, de az utat úgy képzeljétek el, mintha egy iszonyatosan “göröngyös” úton száguldoztunk volna, ugyanis ezek a viszonylag kis csónakok úgy tepernek a vizen, hogy csak úgy ugrálnak egyik hullámról a másikra, amitől az embernek olyan érzése van, hogy menten széttörik a csónak vagy beleborulunk a vízbe. Hál’Istennek egyik sem történt meg, és szerencsésen megérkeztünk Koh Samet Pier-re, melynek ismertetőjegye egy furi szobor, és mely a sziget központjaként működik taxiállomással, éttermekkel és boltokkal. Innen pár perc taxiútra volt a szállásunk, az egyszerű, de nagyszerű tengerparti bungallókkal rendelkező Tubtim Resort.

Lazulás a szigeten

Mindig is az volt az álmom, hogy egyszer a tengerparton lakjak egy ilyen kis vízre néző bungallóban, nyugodt környezetben, élvezve a trópusi növényzetet. Annyi változott a vágyaimat illetően, hogy így az évek előrehaladtával a kinti 38 fok miatt ezt csak légkondival tudom ezt elképzelni, de szerencsére itt az is volt. Ha te is szeretnél itt lakni, itt lefoglalhatod.

Szállásunk elfoglalásakor volt egy kis bonyodalom, ugyanis először egy, hátul a dzsungelben elhelyzett bungallót kaptunk, amitől teljesen kétségbeestem, hogy mi lesz így a tengerparti panorámás álmommal, nem beszélve a szúnyogokról. Ezért visszamentem a recepcióhoz és addig egyezkedtem, míg végül kaptunk egy bungallót tengerparti kilátással.

Ettől fogva várt rank 3 nap trópusi élvezet.

Lassan beesteledett és épphogy megmártóztunk kicsit a tengerben mielőtt teljesen besötétedett, majd ideje volt vacsorázni.

Étterme a szállodának is volt, és a mellette levő utcában is épp nyitottak egy vadi újat. Első este úgy gondoltuk, megengedhetjük magunknak a kicsit luxusosabb változatot, ezért az új vendéglőbe, a Reef Bar-ba mentünk vacsizni. A kaja nagyon finom volt, húst, pizzát és thai ételt rendeltünk, viszont a kiszolgálás nagyon furi volt, amit mondjuk Thaiföld szerte mindenhol tapasztaltunk. Az ételek nem egyszerre jöttek ki, annak ellenére, hogy nem volt tele a vendéglő, sokat kellett várnunk. Evés után nem vitték el a tányérokat, senki nem kérdezte meg, hogy szeretnénk-e még valamit fogyasztani, és mindig más-más pincér jött ki az asztalhoz. De ettől függetlenül teljesen oké volt.

A másnapot a pihenésnek szenteltük. Kisétáltunk a partra, ahol meglepetésemre ingyenesek voltak a napágyak és kb 15 ember lézengett ott rajtunk kívül. A recepción lehetett labdát kölcsönözni, aminek a gyerek nagyon örült, ugyanis jó sokáig labdáztunk a vízben. Sznorkel felszerelést is lehett bérelni a szomszéd szálloda recepcióján, úgyhogy azt is kipróbáltuk. Masszázs is volt  a parton, valamint fél óránként elsétált arra egy árus friss mangólét kínálva. Úgyhogy a napot lazsálással töltöttük.

Naplemente előtt elindultunk egy kis felfedezőútra a strandunk mellett. Szállásunk egy kis öbölben helyezkedett el és kíváncsiak voltunk, mi található az öblöt szegélyező sziklákon túl. Volt ott egy ösvény, amin elindulhattunk, majd sziklákon átugrálva egy újabb öbölhöz, ami még lenyűgözőbb volt, és még közelebb állt a trópusi álmomhoz. Egy gyönyörű fehér homokos, egészen kicsi, talán csak 100 m hosszú öböl volt.

Itt nem volt szálloda, csak vagy 4-5 egyszerű bungalló, távol egymástól, ahol helyiek laktak. Volt itt egy elengedhetetlen kellék is, a pálmafák közé kiakasztott hinta, amin ülve szinte giccses képet alkottunk a tájjal. A legjobb az volt, hogy rajtunk kívül 2 thai csajszi volt csak a strandon, akik arrébb a sziklákon fotózkoztak, így hát teljes mértékben ki tudtuk élvezni a helyszínt.

Sötétedéskor visszatértünk a szállásunkhoz, és aznap este ott is vacsoráztunk. Sokkal olcsóbb volt, mint a tegnapi fancy hely, és a gyerek még egy kis játszótársra is talált az egyik pincér gyerekében, aki egy vele egykorú kislány volt.

Következő napunkra egy egész napos hajós sznorkel túra volt betervezve a környék kisebb szigetei érintésével, úgyhogy időben lefeküdtünk, hogy másnap kipihenten ébredjünk.

Sziget-túrák és sznorkelezés:

A Sinsamut group nevű helyi irodát a neten találtam, és náluk fizettünk be egy 6 szigetet érintő csónakos túrára, mely magába foglalt egy ebédet, sznorkelezést, valamint úszkálást, napozást és túrázást.

Bár az elején kicsit be voltam tojva, ugyanis a thai fiatal férfiak megsaccolhatatlan korúak és nem tudtam eldönteni, hogy azok, akik vezették a csónakunkat 15 vagy 25 évesek voltak, és a thai hip-hop bömböltetése, valamint a hullámokon való vad vágtatás sem segített a helyzeten. Szerencsére az árban benne volt egy utazási betegség elleni tabletta is, amit én természetesen már az elején kértem, annak ellenére, hogy soha nem szoktam rosszul lenni, de az előző napi tapasztalataimból kiindulva, arra gondoltam, nem árt az óvatosság.  De a második, harmadik megálló után már fel tudtam mérni, hogy biztonságosan vezetik a csónakot, ezért  átengedtem magam a trópusi türkiz tenger és a sziklás szigetek látványának.

Azok a szigetek, amiket meglátogattunk egy nemzeti park részei és többnyire lakatlanok, csak parkőrökkel találkoztunk. Néhány sziget egész kicsi volt, azokon nem is szálltunk ki, csak körbehajókáztuk, vagy megálltunk a partjainál egy sznorkelezés erejéig.

Három nagyobb sziget volt, ahol ki is kötöttünk. Az első sziget a Koh Kham volt, itt kellett nemzeti park illetéket is fizetnünk. Szép fehér homokos partja volt, mely kb 100 méterre tőlünk egy 20 m magas sziklává alakult, valamint egy jó sűrű dzsungel vett minket körbe. Nem időztünk túl sokáig, mert nem voltak ösvények és a sziget túl kicsi volt a túrázáshoz.

Tovább indulva megkerültük a szigetet és megálltunk egy fél órás sznorkelezésre. Kicsit zavaros volt a víz, és nem votlak túl érdekes halak, valamint a korallok is elég színtelenek voltak, de nekem mindig nagy élmény a felszíni búvárkodás és ez volt az első alkalom, hogy a gyerek is kipróbálhatta, úgyhogy duplán nagy élmény volt végre vele is megtapasztaltatni ezt az érzést.

Kaptunk mentőmellényt és búvárszemüveget, de Lórántnak nem igazán tetszett egyik sem. Kiderült, hogy a mellény miatt nem tud lemerülni, neki viszont az volt az álma, hogy azt tegye. A szemüveggel meg az volt a gond, hogy nem tudta rendesen használni a pipáját levegőt venni. Úgyhogy a gyerek eldöntötte, hogy neki egyik sem kell, a mellényt ledobta, a búvárszemüveget lecserélte a saját úszószemüvegére és vidáman lubickolt tovább, holott azelőtt még sosem úszott mellény nélkül mély vízben, és főleg nem óceánban.

A következő sziget a Koh Ku Dee volt, mely jóval nagyobb volt, mint az előző. Volt egy teraszos ház, valamint egy mosdó és itt kaptuk az ebédet is, mely fejenként egy doboz rizs volt chicken nuggets-el, valamint ananász és dinnye.

Itt hosszasabban időztünk. A parttól kb 20 méterre volt egy kis mini sziget, egy amolyan homokzátony, melyet egy keskeny vízsávon keresztül lehetett megközelíteni. Ezt Lóránt nagyon élvezte. Normális esetben nem engedném bele egyedül a tengerbe itt viszont a zátony közelsége miatt megengedtük, hogy egyedül úszkáljon keresztül.  Hisz tudjuk, ha a gyereknek adunk egy kis szabadságot és felelősséget, valamint megbízunk benne, az nagyon is erősíti az önbizalmát.

Itt a zátonynál figyeltem meg, hogy a túra ázsiai részvevői egyáltalán nem tudtak úszni, és ezt a csendes kis részt használták ki arra, hogy gyakoroljanak, valamint kipróbálják a sznorkel felszerelést. Meglepődtem, hogy egyesek milyen vakmerőek: befizetnek egy egész napos sznorkel túrára úgy, hogy annyira félnek a víztől, hogy a fejüket sem merik vízbe mártani. De mondjuk én is pont ezt csináltam 27 évesen Kenyában, úgyhogy nem ítélkezem. 😉

Innen a következő nagyobb szigetre, a Koh Thalura csónakáztunk át. Ez a sziget kissé messzebb helyezkedett el a többitől, ezért hosszabbat mentünk. Nekem ez lett a kedvencem. Érkezésünkkor gyönyörü fehér homok, magas, meredek sziklák, buja dzsungel és rendezett part várt. Kb három ember volt a parton, feltételezem, valamilyen őrök lehettek.

Mielőtt kikötöttünk, elhajókáztunk egy nagyon szép boltíves sziklaképződményhez, mely legalább 15-20 m magas volt és 5 m széles, ahol mindenki fotózkodott vagy csak élvezte a kilátást.

Nem messze innen lehorgonyoztunk, és itt kb 1 órát sznorkeleztünk. Nagyon nagy élmény volt, hisz a gyerek tovább gyakorolta a merüléseit, és én is le mertem dobni a mellényt, hogy egy keveset úgy úszkálhassak, persze csak szigorúan a csónak közelében. Itt több halat láttunk, mint az elõzõ helyen és a korallok is szebbek voltak.

Miután kikötöttünk a szigeten, ott lehetett lazulni, hintázni a giccses fáról lógó hintán a parton, vagy túrázni a sziget legmagasabb pontjáig. A családomnak már nem volt ereje túrázni, de én persze nem hagyhattam ki. Amennyire szeretek normális esetekben hegyet mászni, annyira utálom ezt csinálni 38 fokban 80%-os páratartalomban.

De ezt nem lehetett kihagyni. Szerencsére csak egy rövid kb 500 méteres túra volt egy kilátóig. Nagyon szép volt a látvány, de nekem az előbbi boltíves szikla a tengerben jobban tetszett.

Miután visszatértem a családhoz, mi is hintáztunk egyet, és úszkáltunk a vízben, majd lassan visszaindultunk a csónakhoz.

A túra kb 6 óra hosszú volt, ami pont elég volt egy 7 éves gyerekkel, ugyanis a csónakban visszafelé el is aludt. Az utasokat egyenként rakták ki a különböző szállásoknál, és mi voltunk az utolsók, úgyhogy még egy kis sziget túrát is láttunk mielőtt végetért volna aznapi kalandunk.

Harmadik nap már csak a délelőttöt töltöttük a szigeten, ami egy utolsó strandolással, labdázással, napozással telt, ugyanis estére egy új helyre kellett érnünk, mely kissé lerombolta a Thaiföldről kialakult pozitív képet, de erről majd a következő bejegyzésben mesélek.