Horvátország októberben
Dubrovnik óváros

A legtöbb magyarnak Horvátország valószínűleg nem egy exotikus álom uticél, hisz a közelség miatt magyarok ezrei nyaralnak itt minden évben, de nekünk, svédországi magyaroknak bizony jó kis futamodásnyira van, ezért kicsit előkelőbb helyet foglal el a bakancslistán. Először 2005-ben jártunk itt, amikoris egy magyarországi nyaralásunk alkalmával tettünk egy 4 napos ”kitérőt” a Plitvicei tavakhoz és Opatijába, de már akkor tudtuk, hogy egyszer vissza kell térnünk ide.

Legnagyobb örömünkre ezt már az 5 éves Lóránttal tehettük meg 2021 októberében, mégpedig Attila szakmájának köszönhetően, aki a dalmáciai Cavtat városába volt hivatalos egy konferenciára, mi pedig vele tartottunk.

Az itt eltöltött idő alatt volt alkalmunk a környéket jó alaposan felfedezni, és a svéd őszhez képest egy egész héttel tovább élvezhettük a napsütéses vénasszonyok nyarát.

Cavtat

Cavtat 28 km-re délre található Dubrovniktól, közvetlenül a dubrovniki reptér mellett. Szállásunk az impozáns Hotel Croatia-ban volt, mely egy kisebb félsziget, a Sustjepan szikláira épült. A tenger felől nézve a szálloda épülete úgy emelkedik a sziklák fölé, mintha egy hajó tornyosodna ki a vízből. Ha csak ennyit láttam volna Horvátországból, akkor is megérte volna eljönni, hisz ez volt eddigi kalandjaink legluxusabb szállása. De persze kalandvágyókként ennél azért több aktivitás is belefért a programba.

Cavtat a Sustjepan félszigetről

A város a Konavle nevű község legnagyobb települése, és egyben az ország legdélebbi városa is. Lakosai száma mindössze 2000 fő. Kr.e. 600-ban alapították a görögök, később viszont a rómaiak vették be. Kr.u 600-ban az avarok és a szlávok szétrombolták, majd a középkorban a Raguzai (Dubrovniki) Köztársasághoz tartozott.

Ma egy festői kisváros, mely egy örökzöld fenyőkkel és ciprusokkal tarkított domboldal aljában, egy sekély vizű öbölben helyezkedik el. Városközpontja Dubrovnikra hasonlít, reneszánsz és gótikus elemekkel tarkított mediterrán épületek, sétányok és szük utcácskák váltják egymást.

Úgy tűnt, hogy az élet legfőképpen a kikötő környékén folyik, egy hosszan elnyúló, éttermekkel, bárokkal, játszótérrel, szegélyezett sétányon, ahol az ember szívesen elandalog egy napsütéses délelőttön, vagy egy romantikus alkonyatkor.

Kikötő sétány

Amíg Attila konferenciázott, addig mi Lóránttal végisétáltunk a kikötő melletti sétányon ahol vendéglők, szuvenírboltok, fagyizók sorjáztak. Általában nem szoktunk ilyen helyekre beülni, mert tapasztalataink szerint ezek sokszor nem a legjobb minőségű vendéglátóegységek, ráadásul drágák is.  Valamiért viszont kiszúrtunk a Bugenvila éttermet, mely kicsit másnak tűnt, és úgy döntöttünk, itt fogunk ebédelni. A kiszolgálás nagyon kellemes volt, a pincér tudott pár szót magyarul is, és szívesen segített nekünk választani. Az étel is szuper volt és csodák csodájára, Lóránt is megette a részét, pedig ő igazán rossz evő. Miközben a számlára vártuk vettem észre a vendéglő bejáratánál a kis táblácskát, amin ott állt a Michelin csillagos minősítés, ami hozzáteszem, árban egyáltalán nem vevődött észre. Így már érthető volt, miért jött be mindkettőnknek az ebéd és nagyon örültem, hogy a megérzésemre hallgattam, és pont ezt a helyet választottuk.

Bugenvila vendéglő, Cavtat

Továbbsétálva találtunk egy játszóteret is, ahol magyar hangokat hallva összebandáztunk egy magyar anyukával, aki Cavtatban él horvát férjével, és az ő javaslatára aztán ellátogattunk Cavtat legjobb fagyizójába, este pedig a legjobb naplemente-néző helyre. Többek között ezért is szeretek helyiekkel beszédbe elegyedni, mert ők tudják igazán hol vannak a jó kis dugi helyek és hogy mit, hol érdemes fogyasztani.

Túrázás Cavtatban

Nem kell messze mennünk ahhoz, hogy túrázhassunk a városban: két természetközeli útvonal közül is választhatunk, mely mindkettő a kikötőből indul, vagy akár össze is köthetjük a kettőt. Mivel a város két félsziget között fekszik, a kikötőből kiindulva meg lehet kerülni a dél-nyugati Sustjepan félszigetet, mely egy keskeny, csúcsos félsziget, és a túra kb 1,5 km hosszú, majd visszaérve a városba, ha van kedvünk, továbbindulhatunk az észak-nyugati Rat félsziget felé, mely körtúra kb 3 km hosszú.

Cavtat elhelyezkedése a térképen a Luka öbölben

Mivel a szállodánk a Sustjepan félszigeten helyezkedett el, mi másnap itt túráztunk. Épp hogy elindultunk a szállodából a tenger melletti ösvényen, felbukkant egy klassz kis játszótér az árnyas fák alatt, így azzal kezdtünk, hogy legalább egy fél órát itt töltöttünk. Annyira érdekes volt a hely, hogy alíg tudtam rávenni a gyereket, hogy induljunk már tovább, viszont annyira gyönyörű volt a táj, hogy nekem már nagyon mehetnékem volt, hogy minél többet lássak belőle.

Az Adria szikrázó napfényben

Az túraösvény végig a domb oldalában kialakított erdei úton, a parton haladt, alattunk kb 10-20 méter mélységben ott csillogott az Adria. Mivel délelőtt volt és a nap szikrázóan sütött, a tenger vize szinte túl türkiz és túl smaragdzöld volt, valamint a tengert is csak hunyorítva lehetett csodálni. Velünk szemben a Mrkan sziget fehér sziklái szinte világítottak, csak a sötétzöld buja növényzet tompított rajta valamit és az árnyékok hosszan, lustán nyúltak el a víz fölött. Mindeközben senki más nem volt ott rajtunk kívul, csak a madarak csicsergése. Lenyűgőző élmény volt. Ahogy elértünk a félsziget csúcsára és a város felé, az öbölbe vettük az irányt a látvány és a színek is megváltoztak. Itt már árnyékban haladtunk és megpillanthattuk a kikötőt szegélyező sárga homokkő épületeket, mögöttük a piros és téglaszínű háztetőket, ahogy a domb oldalán egymás hegyén-hátán tömörültek, majd kissé távolabb a Dinári havasok vonulatát a jellegzetes kopár, sziklás csúcsaival. Tényleg festői volt.

A Sustjepan félsziget árnyékos oldala háttérben Cavtat-al

Nem siettünk, hagytam, hogy Lóránt kavicsokat dobáljon a vízbe, biztonságosabb sziklákon ugráljon, meg botokkal hadonásszon, majd egy padon megpihenve a kora reggel kihajózott halászhajók visszatértét néztük. Nagy szerencsénk volt, ugyanis az egyik halászhajó kardhalat fogott ki és ott előttünk húzta ki a vízből és tisztította meg, hogy aztán a parton eladja az első jól fizető vendéglőnek. Mondanom sem kell, hogy ez nagy élmény volt a gyereknek, de még nekem is.

Cavtathoz közeledve

Strandolás Cavtatban:

A Horvátországban már megszokott kavicsos vagy a mesterségesen kialakított beton strandok találhatóak itt is. A kikötő közvetlen közelében helyezkedik el a Sustjepan nevű strand, mely nem annyira gyerekbarát, hisz lépcsőn lehet beleereszkedni a vízbe, mely egyből mélyül, viszont úszni kiváló helyszín.

Amit mi szerettünk, az a Zal nevű strand volt, mely bár kavicsos, de a vízbe érve a kavics homokká alakul át, és viszonylag fokozatosan mélyül. A parton vannak kávézók, cukrázdák, melyek közül sok már zárva volt október közepe lévén, de még mindig találtunk olyat, ahol lehetett valami finomságot venni és használni a mosdót.

Zal strand

Sokol grad, azaz Sokol vára:

Cavtat-tól 25 km-re délre található ez a messziről látható impozáns vár. Mai formáját a középkorban kapta és jellemzője, hogy egy bevehetetlen, huszonöt méter magas sziklára épült a Dinári havasok lejtőin. Elsősorban védelmi szerepet töltött be, de háború idején itt tárolták a lakosok gabona- és borkészletét is.

Sokol vára

Gyerekkel mindenképp érdemes meglátogatni, Lóránt legalábbis nagyon élvezte a sztorit, hogy az ellenség nem tudott felmászni, és hogy a bátor katonák megvédték a királyt. Látogatásunk alatt végig azt játszotta, hogy az ellenséggel harcol, mi meg élveztük a lenyűgöző kilkátást az Adriára és a völgyre.

Kilátás a várból

Pasjaca strand:

Szintén Cavtathoz közel, 16 km-re található az egyik leglélegzetelállítóbb partszakasz a Pasjaca stranddal. Ide nehéz volt eltalálni, mert a Google térképen nem volt elég pontos a helymeghatározás, és kitáblázva is csak hébe-hóba volt, de azért végül megtaláltuk. Sajnos aznap nem volt strandidő, de gondoltuk, túrázunk egyet. Ebbéli tervünket persze át kellett alakítanunk, ugyanis Lóránt pont érkezés előtt aludt el az autóban és nem lehetett felébreszteni. Ezért külön-külön mentünk túrázni: először Attila, majd én. A látvány csodás volt: egy sziklafalba vájt kb 500 m hosszú ösvény vezetett le a partra, ami egy legalább 30-40 méteres magasságból indul, majd szép lassan ereszkedik a strand irányába. Végig korlát véd a leeséstől, úgyhogy gyerekkel sem veszélyes itt túrázni.

A sziklafalba vájt ösvény

Mielőtt az ösvény eléri a strandot egy kis alagúton kell átbújnunk, amibál kiérve csodás látvány fogad: gyönyörű türkizkék tenger egy vöröses-rózsaszínes kövekből álló hegy aljában, különböző sziklaalakzatokkal keretezve. Mondanom sem kell, hogy senki más nem volt itt rajtunk kívül, viszont fontos infó lehet, hogy ha strandidőben jössz számolj azzal, hogy nudistákkal is találkozhatsz.

Pasjaca strand

Prevlaka félsziget, Horvátország legdélibb csúcsa:

Pasjacatól egyenesen tovább haladva délre, 24 km után elérjük a Prevlaka félszigetet, melynek csücske egyben az ország legdélebbi része. Itt található a Punta Ostro nevű erődítmény, mely sajnos nagyon rossz állapotban van, úgyhogy nem látogatható, viszont csodás kilátás nyílik innen a montenegroi hegyekre és a kotori öbölre, ugyanis a csücsöktől északra már Montenegro található.

A kotori öböllel a háttérben

Akinek van kedve, az át is ruccanhat a szomszédos országba, mivelhogy van itt egy hatáarátkelő is. Akit érdekelnek a katonai dolgok, azok meglátogathatják a közeli bunkereket, helikopterleszálló helyeket és lepukkant laktanyákat, amiket nem őríz senki, viszont fogalmunk sincs, mennyire biztonságosak, ugyanis semmilyen információt nem találtunk erről.

Molunat halászfalu:

Prevlakától visszafele a tengerpart felé vettük az irányt, és csak azokat az utakat követtük, melyek a tenger mentén vittek. Így kötöttünk ki Molunatban, egy álmos kis halászfaluban, mely főszezonban biztos sokkal nyüzsgőbb, hisz van kikötője, kempingje, búvárközpontja és kávézója, de most csak a csónakok ringását lehetett hallani a vizen.

Molunati idill

Egy kávé mellett mi is élveztük a hely csendjét, és mivel Lóránt ide úton is elaludt, ezt most nyugodtan is megtehettük. Ezen a napon csodás idő volt, úgyhogy mikor felébredt, úgy döntöttünk, hogy keresünk egy lassan mélyülő strandot, ahol megmártózunk. Helyesebben én voltam az, aki mindenképp fürödni akart, a családom többi tagja nem igazán.

Kilátás a halcsárdából

Szerencsénkre teljesen véletlenül rábukkantunk egy festői strandocskára, mellette egy végtelenül egyszerű vendéglővel, melyet még épp nyitva találtunk szezonzárás előtt. Mivel minden annyira idilli volt, a család többi tagja is beadta a derekát, és a helyiek legnagyobb döbbenetére strandoltunk egyet a kb 2ö fokos vízben, amíg a frissen fogott halunkat sütötték a konyhán.

Lovaglás, kvadozás és buggy szafari:

Aki szereti az aktív kikapcsolódást, annak feltétlenül ki kell próbálnia valamilyen kalandtúrát a környező erdőkben, hegyekben, parton. A Pasjaca strand közelében találtunk rá a Kojan Koral cégre, ahol a lovaglás szerelmesei lovagolhatnak a festői környéken, de aki a gyorsabb tempót kedveli, annak ott a kvadozás vagy a buggy. Kisgyerekkel sajnos nem vehetőek igénybe, de buggy-ba ülni 7 éves kortól, kvadba pedig 9 éves kortól lehet. Lovagláshoz egyéni kéréseket is igénybe tudnak venni.

Cavtat a Dinári havasokkal a háttérben

Dubrovnik, az Adria gyöngye:

Dubrovnik, magyar nevén Raguzaként is ismert, Európa egyik legjelentősebb turisztikai célpontja, az UNESCO világörökség része.

Dubrovnik óváros

Kezdetben rómaiak lakták, majd később a szárazföldről egyre több horvát települt be. A történelem során több háború zajlott itt, viszont kikötőjében fontos árucsere-kereskedelem is folyt. A szomszédos vidékekkel együtt a 13-ik században megalakult a Dubrovniki köztársaság, később a 14-ik százaban pedig önálló köztársaságként magyar fennhatóság alá is tartozott 168 évig. A 19-ik században a franciák majd a Habsburgok is magukhoz csatolták.

Gótikus bástyái, reneszánsz és barokk palotái, katedrálisai, pazar lépcsősorai, várfala lenyűgöző látványt nyújtanak minden szögből.

Dubrovnik óváros

Ha autóval érkezünk Dubrovnikba, arra készüljünk fel, hogy nagyon nehéz parkolót találni, fõleg, ha az ember az óvároshoz közel akar parkolni. Ide két kapun át, a Pile vagy a Ploce kapun át lehet bemenni, kizárólag gyalog.

Mi a Pile kapun át érkeztünk a kellemes hangulatú óvárosba. A várkapu hídjáról egyenesen rálátni a kikötőre, ahonnan a legtöbb kirándulóhajó indul, és amit a Szent János erőd kecses íve övez. Tovább haladva 5-10 méter magas várfallal és középkori épületekkel szegélyezett keskeny utcák vezetnek a főtérig és az onnan a Ploce kapuig húzódó pontosan 300 méter hosszú Stradun utcáig, azaza Fő utcáig. Akit érdekel a történelem és az építészet, annak rengeteg lehetősége van a különböző templomokat, palotákat meglátogatni, majd a Fő utcát körülvevő kis utcákban elveszni.

A Rektori palota előtt

Nekünk a legjobban a Rektori palota tetszett, mely a Kultúrtörténeti múzeumnak ad helyet, majd Onofrio kútja, mely szépsege mellett fontos ivóvíz forrás, a Minceta és a Lovrijenac erődök, melyek egymagukban is impozánsak, de ha vesszük a fáradtságot, és felmászunk rájuk, akkor a kilátásban sem fogunk csalódni. A Jezsuita lépcső pedig különösen kedvünkre való volt, hisz kedvenc sorozatunk, a Trónok Harca egyik forgatási helyszíne, a főszereplő Cersei Lannister híres szégyen sétájának a színtere.

Jezsuita lépcső

Várfal túra

Lóránt egyik kedvenc kalandja a dubrovniki várfal túra volt, az impozáns, alíg 2 km hosszú, az egész óvárost körülölelő várfalon. A tenger felől akár 25 méteres magasságot is elérő várfal valóban egy kihagyhatatlan látvány. Körbejárva gyönyörködhetünk az egész óváros és a környező szigetek mesés panorámájában, valamint a falon kinézve hüledezhetünk az alattunk tátongó mélységen.

Kilátás a várfalról

Ha napsütéses időben megyünk, mindenképp vigyünk magunkkal napernyőt, mert szinte semmilyen árnyék nincs. Van viszont több étterem, cukrázda, ahol megpihenhetünk hűsölés illetve fotózkodás céljából.

Lovrijenac erőd

Srd hegy

Ez a túra hegy mániásként az én egyik kedvencem volt. A Srd hegyre a városközpontból kétfleképpen ugyanis libegővel mehettünk fel a város felé emelkedõ 412 méter magas Srd hegyre, ami nem hangzik magasnak, de a tengerszint mellett annak tünik. A lényeg, hogy innen még pazarabb a kilátás: nemcsak az óváros, hanem az egész Dubrovnik látszik az új városrészekkel és lakótelepekkel, valamint az Adria partja mentén sorjázó zöld szigetek is.  

Dubrovnik városkép a Srd hegyről

A hegyre túraösvényen is fel lehet jutni, viszont ide kell a jó túracipő, naptej és szalmakalap, ugyanis az ösvény nagyrésze kopár sziklás részeken visz keresztül. Viszont fent a hegytetőn megjutalmazhatjuk magunkat egy isteni sütivel és egy jó hideg üdítővel a panoráma vendéglőben, ami nem olcsó mulatság, de ha az ember feljön idáig talán megéri. Itt is van lehetőség kvadozni menni a környező hegyekbe, amit mi nem próbáltunk, de nagyon ígéretesnek hangzott elnézve a Dinári hegység vonulata kínáta jó kis offroad utjakat a kilátó mögött.

Kilátás a Srd hegyről a Dinári havasok felé

Lokrum sziget

Lokrum Dubrovnikhoz a legközelebb esõ sziget és annyira sokszínü, hogy mindenképp érdemes egy egész napot áldozni rá. A sziget Dubrovnik kikötőjétől 15 perc hajóútnyira található. Érkezéskor gyönyörű, szabadon sétálgató pávák és árnyas erdő fogad, melyen keresztül elindulhatunk a híres bencés kolostorhoz.

Érkezés Lokrum szigetre

Vallási és történelmi jelentőségű látnivalókon kívül a híres vastrón a Trónok Harcából is ki van ide állítva, sőt még fotózkodni is lehet benne.

A Vas trón

A szigetet több ösvényen is körbe lehet járni. Érdemes felmenni a Royal Fort erődbe, mely a sziget csúcsán található, és melyet Napoleon uralkodása alatt a franciák építtettek, majd később az osztrák-magyar hadsereg használta. A kilátás persze innen is csodás, Dubrovnik egy más arcát lehet megfigyelni.

Kilátás a Fort Royalhoz vezető útról

Innen visszatérhetünk a kolostorhoz, majd tovább haladva elérkezünk a Holt tengerhez, mely egy természetes tengervízzel telített medence, melyet a tenger vize tölt fel a sziklákon, barlangokon keresztül, de egy nyugodt, sekély vizű zárt kis rész, ahol nyugodtan fürdőzhetünk kis gyerekkel is. Közvelenül mellette található egy kis kerthelyiség, ahol ehetünk-ihatunk, és egy játszótér is, ahol nyugodtan eltölthetjük a nap többi részét az utolsó hajó visszaindulásáig.

A Holt tenger

Összefoglalva azt mondhatom, hogy egy programokban és látnivalókban gazdag hétben volt részünk Horvátország ezen részen, és annak ellenére, hogy egy kisegyerekkel voltunk, elmondhatom, hogy bőven volt idő túrázásra, városnézésre, céltalan barangolásra, játszóterezésre és még strandolásra is. Ettől függetlenül, ha megkérdeznék, hogy visszajönnék-e még, mindenképp igen lenne a válaszom.


Fedezz fel még többet a Globetrotter Family-től!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és értesülj az új bejegyzésekről!

Hozzászólás

Üdvözöllek,

Erika vagyok, a Globetrotter Family, azaz egy Svédországban élő magyar világutazó család anyukája, utazásszervezője, sztorizója.

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy kisgyerekeseket inspiráljak arra, hogy merjenek belevágni olyan kalandokba, amiket egy utazás vagy egy túra adhat, és hogy megmutassam, hogy az élet nem áll meg, csak azért, mert gyerekünk lett.

Ezekben a kalandjaimban társam természetesen férjem, Attila, és főszereplője Lóránt, a 9 éves kisfiunk.

Kapcsolat

Iratkozz fel a hírlevelemre most, Dél-Svédországi hosszú hétvége utitervet kapsz ajándékba!

Continue reading