Megjegyzés: ebben a bejegyzésben néhány programhoz és szálláshoz partnerlinket használtam. Ez azt jelenti, hogy ha ezeken keresztül foglaltok, nektek semmivel sem kerül többe, én viszont egy apró jutalékot kaphatok érte, ami segít abban, hogy még több hasznos útleírást és családi kalandötletet készítsek nektek. Bátran használjátok őket, ha szeretnétek támogatni a munkámat, és merjetek belevágni új élményekbe, mert Madeira, és a világ tele van felfedezésre váró csodákkal!
Amikor Madeirára készültünk, sokat gondolkodtunk, hol foglaljunk szállást, míg végül az északi parton kötöttünk ki. Őszinte leszek: családos utazóknak talán nem ez a legjobb választás: itt hűvösebb van, gyakran esik az eső, és az utazásokhoz mindig át kell kocsikázni a szigeten. Ugyanakkor van valami különleges varázsa: nyugodt, zöld, és olyan kilátások fogadtak minket minden reggel, hogy megérte a kompromisszum.
1. nap: Szállás elfoglalása, Santana felfedezése
Mivel már délután 2-kor elfoglaltuk a szállásunkat, bőven volt időnk még aznap felfedezni a környéket. Szállásunk a mesebeli Pestana Quinta do Arco volt, egy hegyoldalba épített létesítmény, mely kis bungalókból, medencékből, rózsakertből és buja trópusi növényekből állt. Túlzás lenne azt mondani, hogy aki csak ezt látja Madeirán, már elégedett lehet, de annyira szép volt, hogy szinte így éreztük.
Legtöbbször úgy alakítom a programjainkat, hogy az érkezés napján a közelben lévő látnivalókat fedezzük fel. Most is így tettünk. A hagyományos madeirai Santana-házak a szállásunktól mindössze 11 km-re voltak, így ez lett az első úticélunk.
A Santana-házak meredek tetejű, A-alakú épületek, fehér falakkal, piros ajtókkal és kék keretű ablakokkal. Bár a szigeten több helyen is találhatók eredeti állapotukban fennmaradt példányok, érdemes a Santana városában skanzenként kiállított és felújított házakat megnézni, ahol ma szuvenírboltok működnek. Ezek az autentikus, természetes anyagokból épült házak egykor a helyi farmerek lakóhelyei voltak, és a mai napig Madeira egyik jelképei.
Ha a közelben laktok, érdemes itt bevásárolni is, hisz a falvakban nem igazán vannak boltok. Mi is vásároltunk pár üveg finom bort, hogy legyen mit elfogyasztanunk esténként a csodás kilátással rendelkező teraszunkról.
Santanai kirándulásunk után még bőven maradt idő, így a másnapra tervezett Miradouro São Cristóvão kilátót is megnéztük. Perfekt úticélnak tűnt, hiszen vendéglő is volt itt, ahol vacsorázhattunk volna. Sajnos a vendéglő zárva volt, de a kilátó lélegzetelállító látványa kárpótolt minket: zöldellő vulkáni hegyoldalak és a végtelen Atlanti-óceán találkozása percekig ámulatba ejtett kicsit és nagyot egyaránt.
2. nap: Funchal, libegő és szánkózás
A második nap Madeira fővárosát, Funchalt és a környék látnivalóit célozta meg. Mindenképpen ki akartuk próbálni a libegőt, amely a tengerparttól felvisz a Funchalt körülölelő hegyek egyikére, ahonnan a bátrak egyfajta szánkóval leereszkedhetnek, ami egy abszolút madeirai érdekesség.
Nem vagyunk korán kelő család, így viszonylag későn értünk Funchalba. Egy legalább 200 méter hosszú sor fogadott minket a libegőnél. Bár először azt hittük, órákig tart majd, kb. 40 perc alatt ránk került a sor. Ha nem akartok így járni, érdemes korán érkezni vagy előre foglalni a Get Your Guide oldalán.
A libegő hatalmas élmény volt: körülbelül 12 percig haladtunk felfelé a hegyre, miközben alattunk egyre mélyebb szakadék tátongott, ami még akkor is elég ijesztő, ha nincs tériszonyod. A fülkében összesen heten ültünk: mi hárman és egy német család két gyerekkel. A kilátás egyszerűen fantasztikus volt.
Felérve pár percig csodáltuk a látványt, majd a híres Monte Toboggan felé vettük az irányt. Az élmény teljesen egyedi: beülsz egy fonott kosárszánkóba, amely fából készült talpakon csúszik az aszfalton, és amit két fehér ruhás, szalmakalapos carreiros irányít. A hegy tetején meglökik a szánkót, és 10–15 percig futnak mellette, fékezik, kormányozzák, miközben te a Funchalba visszavezető keskeny utcákon száguldasz lefelé. A sebesség időnként meglepően gyors és ijesztő. Ennek ellenére a gyerekünk végig azt kiabálta, hogy: „gyorsabban, gyorsabban!”, én pedig sikítottam, amikor minden kanyarban úgy éreztem, hogy itt fogunk felborulni, a férjem pedig a tőle megszokott nyugalommal vigyorgott.
Ez a program Madeirán egyszerűen kihagyhatatlan. Fontos azonban tudni, hogy óriási sorok szoktak lenni, ezért nagyon korán érdemes érkezni, ha nem akartok órákat várni.
A szánkózás végállomásától még kb. 20 perc séta Funchal központja. A szűk utcácskák és a színes épületeken kívül még az is külön élmény, hogy kb. 20–25 százalékos lejtők vannak, ahol lefelé gyalogolva már rendesen érződik a gravitáció. A házak fölött felbukkanó tenger látványa pedig az egésznek a megkoronázása volt. Találtunk egy bájos kávézót is, ahol megpihentünk: kávé és fagyi mindenkinek járt, hisz ez a fő motivációs erő a gyerekre nézve.
Funchal központjában meglátogattuk a katedrálist, lesétáltunk a partra, benéztünk egy portugál focis boltba, és akár Cristiano Ronaldo szülőházát is megnézhettük volna, de ezt most kihagytuk.
Inkább tovább indultunk az egyik legismertebb kilátó, a Cabo Girão skywalk felé, ahol 580 méteres magasságból, üvegpadlóról nézhetünk le az Atlanti-óceánra. Kisgyerekekkel is ideális, hisz könnyen megközelíthető, és nem kell sokat gyalogolni. A gyerekeket általában teljesen elvarázsolja az üvegpadló, ami teljesen biztonságos, kivéve azoknak, akiknek tériszonya van, és bepánikolnak.
Viccet félretéve, még én is ki mertem rá sétálni, pedig az ilyen helyzetektől ráz a hideg, de a látványért mindent.
Hihetetlen módon ezek után még mindig volt annyi időnk, hogy elmenjünk a szintén híres Cascata dos Anjos vízeséshez, mely Madeira egyik legismertebb vízesése, ugyanis a víz egyenesen az alatta lévő útra zúdul, akár egy természetes zuhany. Régen autóval is áthajtottak a lezúduló víz alatt, és valószínűleg ezekről a képekről is lett híres. Ma azonban az út hivatalosan le van zárva omlásveszély és biztonsági okok miatt, így autóval már nem lehet megközelíteni vagy áthajtani alatta.
Gyalog viszont továbbra is megközelíthető, és így is nagy élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
3. nap: Északi part – vízesések, erdők, lávamedencék
Ezt a napot az északi parton található látványosságok felfedezésére szántuk. Első megállónk a Miradouro Véu, a Menyasszony fátyla vízesés volt. A meredek sziklafalról lezúduló víz pont úgy néz ki, mint egy menyasszony fátyla. Könnyen megközelíthető, egy kis parkoló mellett található, így gyerekekkel is kényelmes. Ha épp nem jön egy busznyi turista, akkor nincs nagy tömeg, és el lehet benne gyönyörködni egy ideig.
Innen rövid út vezetett Ribeira da Janela különleges sziklaképződményeihez, a hullámokból kiemelkedő vad sziklákhoz, amelyeket az óceán évszázadok alatt formált és csiszolt, mint egy szobrász.
A környék nyers szépsége, valamint a hullámok morajlása igazi élményt nyújt a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Rövid sétával elérhető a legjobb kilátópont, ahol fotózni is könnyű, és a partot biztonságosan lehet csodálni. A hullámokkal viszont nagyon kell vigyázni, mert néha olyan erővel törnek meg a parti köveken, hogy simán magukkal ragadják azt, aki túl közel merészkedik.
Ezután a Fanal-erdő felé vettük az irányt. A több száz éves babérfák között sétálva olyan érzésünk volt, mintha egy mesébe léptünk volna. A hatalmas, csavarodott fatörzsek és a sűrű, zöld lombkorona ködös napokon titokzatos hangulatot áraszt, ahogyan a felhők a fák között vonulnak. A gyerek szabadon futkározhatott, felfedezhette a tisztásokat, ugrándozhatott a puha mohával lepett dombocskák között.
Attól függően, hogy az embernek mennyi ideje van itt eltölteni, könnyű sétákra és hosszabb túrákra is van lehetőség.
Visszatérve a partra Porto Moniz felé vettük az irányt, mely általában a madeirai utazások egyik klasszikus állomása, hiszen a város híres a lávamedencékről, amelyek kristálytiszta vizükkel és fekete vulkanikus szikláikkal különleges fürdőélményt nyújtanak.
A hely azonban főleg főszezonban vagy hétvégén nagyon népszerű. Mi is ezt tapasztaltuk: rengetegen álltak sorban, és parkolóhelyet is kifejezetten nehéz volt találni. Úgy döntöttünk, hogy amíg csökken a tömeg, eszünk valamit, de sajnos rossz vendéglőt választottunk, ahol közel egy óra várakozás után sem jött oda senki kiszolgálni. Gyerekekkel ez különösen frusztráló, így végül felálltunk, és más megoldást kerestünk.
Szerencsére Porto Moniznak van egy másik oldala is: a szabadon használható, természetes lávamedencék, kicsit távolabb a fizetős fürdőtől. Itt sokkal nyugodtabb a hangulat, nincs belépő, és a hely fílingje is jobban érezhető. A medencék között kis ösvények, sziklák és lépcsők vezetnek, így a gyerekek számára ez nagyon izgalmas lehet. Ha szerencsétek van, kevés ember van a környéken, és pillanatok alatt olyan érzése lehet az embernek, mintha az egész hely az övé lenne.
Miután csobbantunk egyet a medencékben, továbbindultunk, mert még erre a napra tervben volt egy természetes, fekete homokos strand is, a Seixal strand. Ez volt az egyik legszebb tengerpart a szigeten: puha, fekete vulkanikus homok, a zöld hegyoldalak és a háttérben lezúduló vízesések együtt olyan látványt adnak, mintha egy trópusi film díszletébe csöppentünk volna. A fekete homok különösen izgalmas a gyerekeknek: teljesen más, mint amit otthon megszoktak, és még szürkébb időben is látványosan kontrasztos.
Nekünk pont nem volt szerencsénk az idővel: a tenger nagyon vad volt, erős hullámokkal és széllel, így fürdésre nem igazán volt alkalmas. Mégis annyira elvarázsolt a part hangulata, hogy legalább térdig bementünk a vízbe, hogy átéljük egy kicsit az óceán erejét. Még így is hatalmas élmény volt, sőt, talán éppen a drámai hullámok tették igazán különlegessé a látogatást.
4. nap: Pico Ruivo – Madeira legmagasabb pontja
Természetesen nincs olyan utazás, amikor nem tervezünk be egy-egy hosszabb túrát, és ha már Madeira legmagasabb csúcsa, a Pico Ruivo viszonylag könnyű túrával elérhető, így egyértelmű volt, hogy nem hagyjuk ki.
Kiindulópontunk az Achada do Teixeira település volt, ahol nagy parkoló és egy kisebb vendéglő is található. A túra oda-vissza kb. 5,6 km, lassabb tempóval, gyerekkel 3–4 óra. Az út jól jelzett, széles szakaszokkal és sok pihenési lehetőséggel. Ez a túra sokkal könnyebb, mint a híres Pico do Arieiro – Pico Ruivo gerinctúra.
Már az indulásnál belecsöppenünk Madeira különleges világába: sötét bazaltos ösvények, ritkás fenyőerdők, gyönyörű napsütés, a völgyekben gomolygó felhők, a levegő hűvös és kristálytiszta.
Ahogy közeledtünk a csúcshoz, a táj egyre drámaibb lett: a meredek hegyoldalak vöröses, kopár sziklái és a zöld növényfoltok kontrasztja olyan érzést keltett, mintha egy másik bolygón járnánk. Egészen a menedékházig, mely már csak 15–20 percre van a csúcstól, viszonylag könnyű, a hegy oldalába vájt ösvényen megy a túra. Innen viszont az utolsó 300 m iszonyat kemény, szinte függőleges mászás, ezért a „csúcshódítás” előtt mindenképp érdemes megpihenni a menedékháznál, ahol van árnyék, padok és mellékhelyiség.
A csúcson kényelmesen lehet nézelődni, körbe van kerítve, így biztonságos. Gyerekkel érdemes rétegesen öltözködni: amikor mi ott jártunk, csak 12 fok volt, de a napfény miatt 24 foknak tűnt. Persze nem vittünk naptejet, úgyhogy jól leégtünk. Ne felejtsétek el a naptejet!
A Pico Ruivo túra talán a legjobb családi program Madeirán: nem túl hosszú, nem veszélyes, de igazi hegyi kaland, fantasztikus látvánnyal. A gyerek büszkén mászott fel a sziget tetejére, és számára is leírhatatlan érzés volt.
5. nap: Trópusi kert és strandolás
Ezen a napon kicsit lazábbra vettük a programot, és mivel az időjárás is esőre állt, úgy döntöttünk, hogy a Monte Palace botanikus kertben sétálunk egyet. Lassan fedeztük fel a különböző trópusi növényeket, japán tavakat, vízeséseket, szobrokat és mozaikokat, és gyönyörködtünk a fantasztikus panorámában. A területet eredetileg Charles Murray brit konzul vásárolta a 18. században, majd az később kúriává alakult. 1987-ben újították fel és hozták létre a mai botanikus kertet.
Látogatásunk alatt épp kisütött a nap, ami pont jól jött egy kis strandoláshoz. Erre a célra a Funchal közelében lévő Machico strandot néztük ki, ahol a part sekély és nyugodt, kisgyerekeknek ideális. A homok a megszokott feketével ellentétben itt aranybarna, ugyanis Marokkóból importálták, a háttérben pedig a város színes házsorai és a hegyek nyújtanak gyönyörű panorámát.
Kisebb kalandunk is akadt: defektet kaptunk, így a férjem a parkolóban intézte a bérautót, mi pedig a gyerekkel strandoltunk. Hallottunk magyar gyerekeket is, de a szülők nem engedték őket a vízbe, és egy idő után arréb ültek, így nem volt alkalmam megszólítani őket. Ez mindig furcsa érzés volt számomra, mert Erdélyből származom, és számunkra természetes, hogy megszólítjuk a magyarokat, ha halljuk őket.
A nap sajnos hamar felhős lett, így nem strandoltunk annyit, amennyit szerettünk volna. Helyette ellátogattunk a São Lourenço-kilátóhoz, amely Madeira keleti csücskén található. Innen a félsziget meredek sziklafalai és az Atlanti-óceán végtelen kékje tárul elénk, miközben a hullámok a partnak csapódnak. A séta a kilátóig rövid és könnyű, viszont választhatjuk a hosszú változatot is, mely kivisz a félsziget végéig, de ez egy kb 8 km-es túra, ami nekünk aznap már nem fért bele.
6. nap: Levada Balcões és újabb strand
Aki már hallott Madeiráról, az biztos tudja, hogy a sziget híres a levadáiról, azaz a hegyvidéki öntözőcsatornáiról. Kisgyerekkel is bátran nekivághatunk többnek is. Nekünk a Levada Balcões könnyű, rövid túrára esett a választásunk, ami ugyan babakocsival nem járható, de kis lábaknak is ideális.
Nincs emelkedő, és széles, biztonságos ösvényen haladunk a túra végén található mesés kilátóig, ahonnan egy újabb eszméletlen panoráma tárul elénk. A túra oda-vissza mindössze 1,5–2 km, így gyerekekkel is kényelmesen bejárható.
Reggel, amikor a levadához indultunk, 7 fok volt, de mire visszaértünk a parkolóhoz, már 20 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, úgyhogy újra strandolni indultunk. Ezúttal a Calheta strand volt az úticél, mely Madeira nyugati felén található. Ez a strand nekem jobban tetszett, mint Machico, mert hamarabb mélyült, és lehetett benne úszni, de épp ezért kisgyerekeseknek annyira nem jó, viszont úszni tudó 5–6 éven felülieknek már ideális lehet.
Itt is voltak magyarok, de már nem próbálkoztam. Mivel a víz nagyon hideg volt, csak kb. 1,5 órát ültünk ott, majd úgy döntöttünk, hogy a sziget nyugati csücskét megkerülve megyünk haza. Nagyon is érdemes volt így döntenünk, hisz az eddig látott természethez képest kissé eltérő környezetet láttunk. A sziget nyugati része sokkal nyugodtabb és természetközelibb, mint a turistaövezetek Funchal környékén. Itt találhatók a meredek sziklák, zöld völgyek és tradicionális halászfalvak, például Paul do Mar vagy Ponta do Pargo.
7. nap: Pico do Arieiro és a lépcső a mennybe
Az utolsó nagy túránk a Pico do Arieiro felé vezetett, a híres „Stairway to Heaven”, azaz a Lépcső a mennybe látványossághoz. Ez a túra rövidebb volt, mint a Pico Ruivo, hiszen 1,5 óra alatt gyerekkel is meg lehet járni, de technikailag jóval nehezebb. A változatosabb szintkülönbségek miatt a táj is érdekesebb volt: az ösvény keskenyen kanyarog a hegygerinc oldalában, miközben a lépcsők le-föl hullámoznak, mintha az ég felé vezetnének, a mélyben sötétzöld völgyek, körülötted meredek sziklafalak. Izgalmas és lélegzetelállító, egy igazi hegyi kaland, amelyben Madeira nyers szépsége teljes erejével mutatkozik meg és a túra végén a lépcsők nyújtják a tetőpontot.
Normális esetben tovább lehet haladni a Pico Ruivo felé, de a korábbi erdőtüzek miatt most egy nagy vaskapu zárta le az útvonalat. Rengeteg turista is volt rajtunk kívül, így hosszabb ideig üldögéltünk itt, hogy zavartalanul élvezhessük a helyszínt.
Mielőtt visszaindultunk a szállásra, még útba ejtettük a Ribeiro Frio vízesést, mely az ER103-as, az északi partot a délivel összekötő út mentén található, több madeirai látványossággal együtt. A hely egészen mesés volt: a víz a levadákhoz hasonlóan egy keskeny csatornában csordogált a völgy alján, körülöttünk pedig a sűrű erdő, a hatalmas páfrányok és a zuhatag moraja teremtett varázslatos hangulatot.
Ugyanezen az úton továbbhaladva még egy utolsó kalandra indultunk, az Água do Alto vízeséshez. Ez már igazi kincskeresésnek bizonyult, ugyanis jó fél órán át keringtünk a faluban, mire kiderült, hogy a folyó rossz oldalán próbáltuk megtalálni az ösvényt, ami a vízeséshez vezet. Amint átértünk a megfelelő oldalra, hirtelen minden világossá vált: a jelzés ott volt az orrunk előtt, és pillanatok alatt elértük a bámulatos vízesést.
Az Água de Alto úgy tárult elénk, mintha Madeira egy titokban őrzött, trópusi szeglete lenne. A vízesés egy buja, zölddel borított völgy mélyén zubogott alá, körülötte óriási páfrányok és pálmára emlékeztető levelek hajoltak egymás fölé. A levegő párás volt és friss, tele a zuhatag finom permetével. A víz kristálytiszta medencébe érkezett, mintha egy eldugott trópusi lagúna lenne.
Úgy éreztük, hogy ez az érintetlen és buja vízesés tökéletes lezárása volt a madeirai kalandjainknak, az pedig csak hab volt a tortán, hogy senki más nem volt ott rajtunk kívül.
8. nap: Pihenés és búcsú
Az utolsó napra már nem terveztünk semmit: sétáltunk a szállás környékén, megcsodáltuk a rózsakertet, élveztük a csendet és a zöldet, mielőtt visszaindultunk volna. A gyerek is így zárhatta le a kalandot: nem túl fáradtan, de élményekkel tele.
Madeira nem a klasszikus kisgyerekes nyaralós hely: sok benne a kihívás, hegyek, változékony időjárás, hosszabb autóutak, de pont ezért különleges. Mi kalandnak fogtuk fel, és minden napra jutott egy olyan élmény, ami miatt megérte idejönni.
Ha még több gyakorlati tippet keresel családos Madeira-utazáshoz, ajánlom utazoanya szuper útmutatóját is, rengeteg hasznos tanácsa van: Madeira látnivalók gyerekkel: egy lenyűgöző családi utazás – utazoanya
Globetrotter Family 
Hozzászólás