Globetrotter Family

Montenegró régóta izgatta a fantáziánkat: kis ország, de hihetetlenül változatos: tengerpart, középkori városok, vad hegyvidék és smaragdzöld folyók. Egy kisiskolással vágtunk neki a kalandnak, és már az első napon éreztük: itt nem fogunk unatkozni. Ha még nem tudod, hova utazzatok a nyáron, mindenképp fontoljátok meg ezt az úticélt.

Első nap: Tivat és Kotor
Montenegró balkáni körutunk harmadik állomása volt, ezért késő délután érkeztünk Bosznia irányából, és komppal keltünk át a Kotori-öblön Tivat városa felé.

Maga a város elsőre kissé lehangoló volt: lepattant, szürke, szocialista hangulatú szállodák és játszóterek fogadtak, és ha nem lett volna megbeszélve a barátainkkal egy találkozó, valószínűleg tovább is hajtunk. Szerencsére nem tettük, mert a találka a tengerparton volt megbeszélve, ami hamar ellensúlyozta a városról kialakult benyomásunkat.

Volt itt kavicsos strand fizetős napágyakkal, meg betonozott partszakasz tökéletes mély vízzel fejesugráshoz. Itt fiatal fiúk fociztak a víz felett: a labdát a víz felé ugorva rúgták vissza, majd nagy üdvrivalgások közepette csobbantak bele. Ez az én gyerekemnek is nagyon tetszett, és kb. egy órán át csak őket utánozta. A betonra szerelt létrákon könnyen vissza lehetett mászni a partra, így újra és újra ki-be mászott, rúgta a labdát és ugrott. Őszintén szólva én is jobban szeretem az ilyen helyeket, mert nem kell kilométereket gyalogolni, hogy nyakig érjen a víz, és lehessen egy jót úszni vagy lebegni a vízen. Persze fontos, hogy ezekhez a tevékenységekhez mindenki jól tudjon úszni.

Fürdés után átvedlettünk utcai ruhába, és már a barátainkkal együtt tovább indultunk az innen 10 km-re levő Kotorba. Romantikus, autentikus középkori élményre vágytam, ezért Kotor óvárosában foglaltam szállást. Nos, ez egy igazi logisztikai kihívásnak bizonyult: nem gondoltam, hogy az óvárosba nem lehet autóval behajtani, a bejárat közelében pedig lehetetlen parkolóhelyet találni. Végül szerencsére megoldódott a probléma: kb. 100 méterre a városkaputól két nagy parkolóház volt, így már csak azt kellett megoldani, hogy a bőröndöket magunk után húzva végigzötykölődjünk az 500 éves kövekkel kirakott sikátorokon az apartmanig, ami pont az óváros közepén volt. Utólag vicces élmény, akkor viszont kevésbé volt az, főleg a 35 fokos meleg és a minden szuvenír boltban megálló gyerekünk miatt.

Annak ellenére, hogy volt egy kis gubanc a parkolással, teljes mértékben meg voltunk elégedve a szállással, és mindenkinek ajánlom, aki valaha Kotorba jön, hogy az óvárosban szálljon meg. Az apartmanunk egy csoda volt: egy régi, középkori kőház modern belsővel. A szoba tágas volt, a konyha jól felszerelt, a kilátás pedig a hab volt a tortán. Ha szeretnél itt megszállni, itt lefoglalhatod: Apartaments Charlie Chaplin Kotor

Miután lecuccoltunk, még volt időnk sötétedés előtt sétálni az óvárosban, mely olyan, mintha egy középkori mesekönyv lapjain lépkednél: szűk, kövekkel kirakott utcák, apró terek és templomok, évszázados falak minden irányban. A falak fölé tornyosuló hegyek drámai, kissé misztikus hangulatot kölcsönöznek az egész helynek.

Bár az összes téren és utcácskában egymást érték a vendéglők, viszonylag nehezen találtunk helyet, de sikerült egy random vendéglőben letelepednünk, ahol nagyon finom csevapot ettünk, és felkerült a kedvenc boraink listájára a híres montenegrói Vranac is.

Ha több napra maradnátok Kotorban, és szeretnétek aktív élmények közepette felfedezni a környéket, akkor érdemes erre a barlangtúrára elmenni: Kék-barlang túra

Ha pedig a várost szeretnétek megismerni, akkor erre a túrára fizessetek be: Kotor városnézés

Második nap: szerpentinek és a Tara híd
Másnap reggel kijelentkeztünk a szállásról, búcsút intettünk a gyönyörű Kotornak, majd a város fölötti szerpentin felé vettük az irányt. A szerpentin kb. 8 km hosszú, 25 tűkanyarral, és csodás panorámávala Kotori-öbölre. Az út mindössze 5 m széles, ami megnehezíti a közlekedést, főleg szembejövő forgalom esetén.

Többször alakulnak ki torlódások, és előfordulhat, hogy egy egész kocsisornak tolatnia kell, főleg busz esetén. Csak a kijelölt, széles megállóhelyeken szabad megállni, hogy megcsodáljuk a tájat, de persze mindig akadt egy-egy okostojás, aki ott állt meg, ahol épp neki tetszett, fenntartva ezzel a forgalmat.

Érdemes több kijelölt helyen is megállni, mert ahogy haladunk, különböző szögekből és távolságból láthatjuk az öblöt, több arcát megismerve.

A hegy tetején, ahol véget ér a szerpentin, található a Lovćen Nemzeti Park, Montenegró csendesebb része, ahol hagyományos falvak váltják egymást friss levegőjű erdőkkel és lenyűgöző panorámával. Itt épp csak meguzsonnáztunk, majd indultunk tovább északra, a Durmitor Nemzeti Park felé. Útközben a Slano-tónál is megálltunk, ami annyira szürreális volt, nem csak a türkiz, zöld és mélykék színei miatt, hanem mert egy lélek sem volt a közelben. Az ember azt gondolná, tele van strandolókkal és túrázókkal, de nem láttunk senkit. Utólag kiderült, hogy a tó távol esik a turisztikai régióktól, nincs kiépített infrastruktúrája, ezért főként a helyieknek vagy az „off the beaten track” utazásokat kedvelőknek vonzó.

Az estét már a Đurđevića híd közelében, a Tara folyó kanyonja mellett töltöttük. A szállás egyszerű és olcsó volt, de nekem ez tetszett a legjobban az egész balkáni körutunk alatt. Ha autentikus élményre vágysz, mindenképp melegen ajánlom: Dragon Garden Tara Bridge.

Domboldali elhelyezkedése, szénaboglyák között, visszahozta gyerekkori emlékeimet az Erdélyi szigethegységből, amikor a nyarakat szüleimmel a mócok vidékén töltöttük. Még az öreg, kendős, görbebotos nénike is ott ült a tornácon. A különbség annyi volt, hogy innen a kilátás 5 csillagos: a szurdok felett átívelő Tara hidat prím plánban csodálhattuk az erkélyről.

Sötétedés előtt még lesétáltunk a hídhoz, megcsodáltuk a folyó smaragdzöld vizét, és tettünk egy kört lent a meder mellett, ahonnan a legtöbb rafting túra indul.

Egy másik népszerű tevékenység a zipline, több hosszúságban, a szurdok fölött, szuper szórakozás az adrenalint kedvelőknek. Mi most nem próbáltuk ezeket, mert másnapra más terveink voltak, de a gyerek már kinézte magának a következő alkalomra.

Ha te kipróbálnád a raftingot, akkor itt foglalhatsz: Tara rafting

Ha pedig ziplineoznál, azt itt foglalhatod le: Tara zipline

Harmadik nap: Túrázás és cirkálás a Durmitor Nemzeti Parkban

Minden utazásunkra tervezek legalább egy nagyobb túrát, ami kicsit több erőfeszítést igényel, mint egy rövid séta. Most a Crvena Greda csúcs megmászását tűztük ki célul, amit több helyen is olvastam, hogy kisgyerekkel is kivitelezhető. Reggel nagy lelkesedéssel indultunk a várva várt kalandra.

Sajnos már az elején problémába ütköztünk: sehogy sem találtuk a túra kiindulópontját. A térkép szerinti útvonalra nem lehetett rámenni, a jelzést követve pedig csak körbe-körbe autókáztunk. Túrázókat és egy erdészt is megkérdeztünk, de nem tudtak útbaigazítani. Végül egy motoros segített, és szerencsére így megtaláltuk a kiindulópontot. Parkolás után fellélegezve vágtunk neki a kalandnak.

Az elején követtük az útjelzést, de az egy idő után eltűnt. Mivel ösvény az volt, csak jelzés nem, így folytattuk az utunkat, de sajnos a térkép szerint egyre csak távolodtunk a csúcstól. A gyerek már az elején elkezdett panaszkodni, hogy melege van, és éhes, bár azelőtt jóllakott, és hiába adtam oda az összes tartalék csokit, egyszerűen nem volt túrázós hangulatban. Mivel mi is éreztük, hogy valószínűleg nem jó helyen vagyunk, a visszafordulás mellett döntöttünk.

Útban lefelé egy holland család ért utol minket, akik a csúcs aljáig jutottak, de az utolsó 50 m meredek, gurulós kövei miatt kisgyerekkel nem vállalták a felmászást. Ez megnyugtatott minket, hogy nem csak mi döntöttünk a biztonságosabb opció mellett.

Természetesen csalódott voltam, hogy nem jutottunk fel a csúcsra, ugyanakkor nagyon örültem annak is, hogy ennyit sikerült teljesíteni. Hiszen a célunk az volt, hogy gyerekkel se adjuk fel a túrázásokat, és hálás vagyok azért, hogy úgy alakítottuk az életünket, hogy nem gyerekbarát programokat szervezünk külön, hanem megpróbáljuk átadni neki a természet szeretetét, viszont nem kényszerítjük olyan dolgokra, amiket már nem szívesen csinál.

Mivel még délelőtt volt, kitaláltunk egy B tervet: a közeli Fekete-tavat körbejárni. A Durmitor Nemzeti Park tele van látnivalókkal, így minden korosztály és fittségi szint talál valamit. A Crna Jezera a Durmitor egyik gyöngyszeme, könnyen megközelíthető és körbejárható. Bár sok a látogató, a hűvös erdő és a nyugodt, gyerekbarát környezet tökéletes levezetés volt a sikertelen hegyi próbálkozás után.

A tóhoz vezető út mentén van egy nagyon klassz erdei játszótér, ahol megálltunk egy fél órára, hogy a gyerek is örüljön. A közeleben található egy kút is, ahol feltölthettük ivóvízzel a kulacsainkat.

A tó után a férjem, aki szereti az autós kihívásokat, kinézte a P14-es hegyi utat, egy híres, körpanorámás szerpentint. Kilométereken át autóztunk az alpesi jellegű tájon: hullámzó fennsíkok, vad hegycsúcsok, legelésző tehenek, mély völgyek és kőszirtek váltották egymást.

Néhol úgy éreztük, mintha egy természetfilm díszletébe csöppentünk volna, amihez a helyenként kitett képkeretek is abszolút hozzátettek. Egy-egy kanyarban még Montenegró legmagasabb csúcsa, a Bobotov Kuk is felbukkant.

Bár sok helyen érezni, hogy a természet itt az úr, az út mindvégig járható, csak óvatosságot, türelmet és a táj iránti alázatot kíván.

A hegyi levegő friss, a csend szinte tapintható, a természet pedig nyersen és érintetlenül tárul elénk. Ez az a Montenegró, ami igazán közel áll a szívemhez, amit nem a tengerparti nyüzsgésben találunk meg, hanem a hegyek között.

Visszatérve a szállásra arról elmélkezdtünk, hogy a reggeli sikertelenség ellenére jó napunk volt: bár nem értünk fel a Crna Greda csúcsára, megéltük az odavezető út szépségét, és új helyeket is felfedeztünk.

Montenegrói kalandjainkat lezárva, este megvacsoráztunk egy hagyományos helyi vendéglőben. Mivel hozzánk közel áll a balkán konyha, ezért örömmel kóstoltuk meg a helyi húsokból készült fatányérost és mellé a Vranac bort, miközben a gyerek boldogan játszott egy cicával.

Ez a három nap tökéletesen megmutatta, miért olyan különleges Montenegró: egy utazáson belül élhettük át a tengerpart nyugalmát és a hegyvidék vad szépségét, barangoltunk középkori városokban, majd nemzeti parkokban túráztunk. Kalandból sem volt hiány, ugyanakkor bőven maradt idő a nyugodt pillanatokra is: tavaknál sétáltunk, a hegyek panorámáját élveztük, és közben finom helyi ételeket és a híres montenegrói Vranac bort kóstoltuk.

Mindez kisiskolással is simán teljesíthető volt, sőt, a változatosság miatt a gyerek végig lelkes maradt, és az apró felfedezések is hatalmas örömöt okoztak neki. Ha szereted az olyan utakat, ahol egyik nap fejest ugorhatsz a tengerbe, másnap pedig csipkézett hegyvonulatok között autókázol, akkor Montenegrót mindenképp tedd fel a bakancslistádra.