Globetrotter Family

Izland északi része egy elbűvölő világ, ahol a természet erői minden lépésnél újra és újra megmutatkoznak. A kontinens egyik legvadabb vízesésétől, a lenyűgöző Dettifostól, egészen Akureyri bájos kisvárosáig, a térség tele van drámai tájakkal, geotermikus területekkel és mesebeli szépségű falvakkal. Ha szereted a természetet, a kalandokat és a nyugalmat, akkor ez az útvonal garantáltan felejthetetlen élményeket kínál.

Dettifoss és egy kis „fürdés”

Elhagyva a Keleti-fjordokat, újra megtapasztaltuk a táj teljes változását. Az addigi kopár óriássziklák és öblök hóval fedett hegycsúcsokká alakultak át, majd a hágókon áthaladva, a horizont kitágult és ezután csak a távolban bukkantak fel a hegyek körvonalai.

Ezúttal Izland legvadabb vízesése, a Dettifoss felé indultunk, melyet a 2012-es Prometheus filmben láttam először, és miután rájöttem, hogy nem számítógépes grafika, egyből felvettem a bakancslistára. Dettifoss szintén két oldalról közelíthető meg, de most résen voltunk, és észrevettük az útjelző táblákat, melyek jelezték, hogy az egyik oldal le volt zárva, így nem kellett potyára 25 km-ert vezetnünk.

Érkezéskor tágas parkoló és mosdók fogadtak, majd egy kb. 1 km-es túraösvényt követve értünk a vízeséshez. Annak ellenére, hogy május közepe volt és gyönyörűen sütött a nap, legalább 30 cm hó borította a tájat, mely a melegtől olvadásnak indult, emiatt végig tócsák borították az ösvényt.

Az ösvény tulajdonképpen nem is látszódott, hanem végig botokkal volt kijelölve és szigorúan tilos volt letérni a kijelölt útról, ugyanis a hó alatt bárhol megbújhatott egy vízfolyás, egy kis szakadék, mely életveszélyes is lehetett volna, ha beleesünk.

A gyerek nagyon ügyesen be is tartotta a szabályt, de sajnos a kijelölt ösvényen uralkodó latyak már túljárt az eszén és az egyik helyen nem sikerült elég nagyot ugrania, ezért térdig az olvadt hóban landolt. Egy kis kezdeti ijedtség után továbbmentünk, és azzal vigasztaltuk magunkat, hogy ha már túl van egy vízesésben tusoláson, akkor ezt is túléljük valahogy, és ilyen rövid idő alatt csak nem fázik meg.

Jól tettük, hogy nem fordultunk vissza, mert elérve a vízesést ismét olyan látvány tárult a szemünk elé, amilyet még elképzelni sem tudtunk addig. A Dettifoss, Izland egyik legismertebb természeti csodája, olyan látvány, amely egy pillanat alatt lenyűgöz és meghökkent. Képzeljetek el egy hatalmas gleccserfolyót, mely mintha a föld szívéből törne elő, dübörögve zúdul alá egy 100 méter széles szakadék széléről. A víztömeg 44 méter magasból zuhan a mélybe, majd dörgő robajjal szétfröccsen. Ez a legnagyobb vízhozamú vízesés Európában, és az elemi erő szinte tapintható a levegőben.

Magát a vízesést egy kilátó platformról lehet megtekinteni, melyről hosszan belátható a mély szurdok, aminek az alján tovább kanyarog a folyó, hatalmas erejével folyamatosan mélyítve azt, mint ahogy az évmilliókon keresztül is tette. A hatalmas lezúduló víztömegből felszálló vízpára pedig hosszan száll a folyó fölött a levegőben, gyönyörű szivárványokat festve, melyek mögött festményként bukkannak fel a szemben levő part vulkanikus sziklái, és melytől jó vizesek leszünk.

A folyón felfele haladva egy rövid túra után elérünk még egy vízesést, a patkó formájú Selfoss-t, mely 11 méteres magasságával és 100 méteres szélességével szintén egy lenyűgöző megjelenítése a természet erejének. Innen visszaindultunk a parkolóhoz. A Dettifoss-t és a Selfoss-t útba ejtő körtúra kb. 2,5 km hosszú volt, ami tökéletes, hisz nem túl hosszú, de annak, aki megmozgatná a végtagjait a sok vezetés után, pont jól jön.

A Hverir gőzölgő kráterei – amikor „valami bűzlik”

Dettifoss utáni következő megállónk a Hverir geotermikus terület volt. Ez a hely valóban olyan, mintha egy idegen bolygóra csöppentünk volna. A vörös és sárga minden árnyalatában kirajzolódó vulkáni hegy aljában gőzölgő fumarólák, azaz füstölgő lyukak és a fortyogó sármedencék nemcsak minket, hanem a gyereket is elvarázsolták.

A kicsi hamar észrevette, hogy a kén szaga leginkább egy kotlós tojásra emlékeztet és nagyon élvezte a hasonlatot. Befogott orral rohangált, de azért bele-belefeledkezett, hogy milyen rossz szagok is terjengenek, amikor megcsodálta a karnyújtásnyira levő 5- 10 m átmérőjű sármedencéket, melyek közepén a hatalmas hőtől fortyogott a folyékony szürke sár, vagy amikor egy klassz képért pózolt a kőrakások alól kitörő gőz mellett.

 A hely hamar bejátható és a szag miatt nem is igen lehet több időt kibírni itt, kivéve, ha felmászunk a színes hegyre, amit mi ezúttal kihagytunk és tovább indultunk a méltán híres Myvatn tó felé. 

Mývatn tó

A Mývatn tóhoz érve Reykjahlíd városkában álltunk meg tankolni és bevásárolni. A híres izlandi hot-dogot is megkóstoltuk, mely helyi hormonmentes és genetikailag nem módosított bárány, marha és disznóhúsból készül. Itt is történt egy kis gikszer, ugyanis ahogy odaadtam a gyereknek a hot-dogokat, ő kiment a bolt elé, és megbotlott egy hülye járdaszegélyben úgy, hogy elejtette őket. Nagyon el volt szegény kenődve, hiába vettünk újakat, úgyhogy vigasztalásul kapott egy kis izlandi édességet is a boltból. Az út ezután jó pár km-en keresztül a tó mellett vezetett, úgyhogy jó sokáig gyönyörködhettünk a kék vízben tükröződő hegyormokban.

Godafoss – az istenek vízesése

Következő állomásunk a Mývatn tótól kb. 50 km-re található Godafoss vízesés volt, amely több izlandi vízeséshez hasonlóan szintén patkó alakú. A víz itt 12 m magasból és 30 m szélesen zúdul alá, és egy párszáz méteres ösvényen könnyen megközelíthető.

A legenda szerint, amikor Izland felvette a kereszténységet, itt dobták be az óskandináv istenek szobrait a vízbe.

A vízeséshez való séta közben láttunk egy kajakost a vízesés aljában, aki épp akkor szállt ki a partra. Utána percekig nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon leereszkedett a robajló vízzuhatagon, vagy csak odaevezett az aljához? Ez már örök rejtély marad.

Akureyri – a „legvidámabb” város

Aznapi szállásunk az innen egy kőhajításnyira lévő északi fővárosban, Akureyri-ben volt, mely egy igazi kis gyöngyszem a hegyek ölelésében. A színes házak, a helyi kávézók, a mosolygó közlekedési lámpák a gyerek kedvencei lettek.

Fontos tudni, hogy Akureyri-be két úton lehet eljutni. Az egyik az izlandi Ring road, azaz az 1-es számú út, a másik egy kerülő út, a 84-es, illetve 83-as utak. Mi a kerülőt választottuk, mert ezzel kikerültünk egy fizetős alagutat, mely kb. 5000 forintba került volna. Az igazság az, hogy nem az összeg miatt kerültünk, hanem azért, hogy többet lássunk.  A kerülő kb. 10 km-el hosszabb, de cserébe gyönyörködhetünk az északi fjordokban, és akinek szerencséje van, az még bálnát is láthat, mert néha beúsznak idáig.

Mi sajnos nem láttunk, viszont spontán megálltunk egy 19-ik századi farm múzeumnál, ami sajnos nem volt nyitva, viszont körbe lehetett sétálni, és bepillantást nyerni abba, hogyan éltek 150 évvel ezelőtt az izlandi gazdák.

Akureyriben szállásunk a sétálóutcától 50 méterre volt, de persze nem lenne teljes a sztori, ha nem történt volna valami malőr itt is. Bookingon foglaltuk az apartmant, és ajtókóddal kellett volna belépnünk, de amikor megpróbáltunk bejutni, kiderült, hogy nem működik a kód a kis dobozkához, amiben a kulcs volt. Fel kellett hívnunk a kapcsolattartót, aki szerint minden rendben volt, mi viszont mégsem tudtunk bejutni.  Beletelt pár percbe, amíg kiderült, hogy nem jó doboznak adták meg a számát (volt vagy 20), de utána már hamar megoldódott a dolog.

Volt még annyi időnk, hogy besétáljunk a városba, együnk egy izlandi pizzát, és eltöltsünk egy kis időt egy klassz kis játszótéren, majd az este többi részét azzal töltöttük, hogy megpróbáltuk besötétíteni az apartmanunkat.

Hvitserkur – a dinoszaurusz szikla

Másnap reggel az 5 napos izlandi körutunk végén újra Reykjavík felé vettük az irányt, de mivel nem siettünk, útba ejtettünk még pár látványosságot. Az első a Hvitserkur szikla volt, amely kb. 200 km-re keletre található Akureyritől, és ami egy hatalmas bazaltszikla közvetlenül a part közelében az Észak Atlanti óceánban. Érdekessége, hogy 15 méter magas, és formára olyan, mintha egy ivó dinoszaurusz lenne.

Az 1-es útról letérve olyan kavicsos és gödrös úton haladtunk tovább, hogy nem hittük el, hogy tényleg Izlandon vagyunk, és olyan viharos szél fújt, hogy azt hittük beleborít minket az óceánba. Szerencsére épségben megérkeztünk, de annyira fújt a szél, hogy nem tudtunk sokáig maradni, igazi turistásan csak egy-egy képet készítettünk, majd visszapattantunk a kocsiba és mentünk tovább.

Grábrók – egy vulkán lenyűgöző világa

125 km-re Hvitserkurtől, a Ring Road mentén található egy különleges gyöngyszem, a Grábrók vulkán, mely nem csak a földtani érdekességek kedvelőinek, hanem a természetjáróknak is tökéletes úti cél.

A Grábrók valójában három kráterből álló vulkáni rendszer része, amely mintegy 3 600 évvel ezelőtt tört ki. Ma már biztonságosan bejárható, és egy jól kiépített sétaösvény vezet fel a legnagyobb kráter peremére. A kilátás a csúcsról lenyűgöző: lávamezők, zöldellő völgyek és távoli hegycsúcsok teszik felejthetetlenné az élményt.

A túra nem különösebben megerőltető, így gyerekekkel is bátran vállalkozhatunk rá. Érdemes réteges öltözetben érkezni, mert az időjárás gyorsan változhat, és a szél a kráter peremén különösen erős lehet. Mivel ezen a napon sokat ültünk autóban, ez a megálló kiváló volt arra, hogy szaladgáljunk egy jót, és megmozgassuk a végtagjainkat az ösvényen, mielőtt végül visszaindulnánk Reykjavíkba.

Kék Lagúna – a termál paradicsom

Szinte este lett, mire visszagurultunk a szállásra, ahol mindannyian elcsendesedtünk és felkészültünk az utolsó izlandi napunkra. Az körút végére szándékosan hagytunk egy olyan napot, amit a pihenésnek szerettünk volna szentelni, így hát utolsó nap a Kék Lagúna volt a program.

Sokan úgy gondolják, hogy a Kék Lagúna túl van értékelve, hogy vannak ezen kívül sokkal varázslatosabb, kevésbé drága, illetve kommersz helyek, nekünk viszont nagy álmunk volt, hogy egyszer ide eljöjjünk, úgyhogy figyelmen kívül hagytuk az előítéleteket és a figyelmeztetéseket, és utólag úgy érezzük, hogy ezt nagyon jól tettük.

A Kék Lagúna Reykjavík és a reptér között helyezkedik el, sokan úgy is szokták betervezni, hogy hazarepülés előtt wellnesseznek még egyet. A belepő nagyon drága, kb. 27 000 forint /fő, viszont benne van a törülköző, tusfürdő, sampon, balzsam, testápoló, egy ital és egy iszapos arcpakolás, valamint öltözőszekrény és 13 év alatt ingyenes a belepő.  Mi rendszeresen járunk gyógyfürdőkbe Magyarországon, de amit itt megéltünk, ahhoz fogható élményünk nem volt még sem svédországi, sem magyarországi fürdőkben. Igaz, hogy nagyon kevesen voltak aznap, mikor voltunk, ezért szembetűnő volt a csend és nyugalom. De ha sokan vannak, akkor is meg lehet ezt élni, ugyanis a fürdőnek van egy csendes zónája, ahol sem mobilozni, sem beszélgetni nem szabad, a medencék körül pedig személyzet is őrzi a rendet. A víz jó meleg, rendszeresen engednek bele a forrásokból forró vizet, a design pedig úgy van kialakítva, hogy az embernek olyan érzése támad, mintha egy természetes tóban úszkálna a vulkáni sziklák között.

Ha valami negatívat is kellene mondanom, akkor a kávézóra és a pihenő terekre panaszkodnék, ugyanis a kávézóban kb. két sütemény közül lehetett választani, azok is 3000 ft-nál kezdődtek, és a pihenőtér 4-5 asztalból és a hozzá tartozó székekből állt. Pihenő ágyak nem voltak, volt viszont lehetőség privát pihenőteret bérelni, oda viszont az eggyel nagyobb árkategóriájú belepőt kellett volna megvenni, ami 220 000 forint volt. Ebben az árban több luxuskezelés is volt, de ezt mi most mi nem próbáltuk ki.

Körülbelül három órát töltöttünk itt el, és az egyetlen dolog, ami miatt izgultunk, az az volt, hogy vajon kitör-e a vulkán Grindavíkban, ugyanis a Kék Lagúna 6 km-e van onnan. Belépéskor komolyan figyelmeztetik az embert ennek a veszélyeire és elmondják, mit kell tenni, ha megtörténik a baj. Szerencsére mi vulkánkitörés nélkül élvezhettük utolsó izlandi napunkat, de hazautazásunk után két héttel már nem voltak olyan szerencsések a látogatók, ugyanis újra kitört a vulkán és a vulkáni hamu és törmelék a fél Kék Lagúnát befedte. Úgy tűnik, hogy az izlandiak teljesen hozzá vannak ehhez szokva, ugyanis csak pár hétbe telt az egész hóbelevanc újraépítése, úgyhogy a Kék Lagúna újra működik és élvezhető, egyelőre legalábbis.

Izlandi körutunk tele volt nevetéssel, apró bosszúságokkal és olyan pillanatokkal, amelyekre mindig emlékezni fogunk. A sziget  nemcsak a természeti csodáival nyűgözött le minket, hanem azzal is, hogy minden akadály ellenére sikerült valódi kalanddá varázsolni a mindennapokat. Este jóleső fáradtsággal tértünk nyugovóra, és arra gondoltunk, hogy talán Izland valóban megtanított valami fontosat nekünk: észrevenni a szépséget a legegyszerűbb pillanatokban is.